legország

Május utolsó hétvégéjén 12. alkalommal rendeztek a pomázi Magyar Várban lovas majálist. A szombati lovas programokat este ló-bál zárta, vasárnap pedig gyermeknapi programokkal várták az érdeklődőket.
A lovas majálison különböző versenyeken - gyorsulási- vágta- és váltó versenyek, lovas ügyességi verseny, birkarablás és lovasbirkózás - mérték össze erejüket és tudásukat a lovasok. Emellett lovasíjász bemutatókat láthattak az érdeklődők.
A látogatókat kézműves vásár és különféle kézműves foglalkozások (gyöngyfűzés, bőrözés, szövés-fonás, agyagozás) is várta.
A gyerekek számára is számos programmal készültek a rendezők. Volt játszóvár, állatsimogató, körhinta. Kipróbálhatták a lovaglást és az íjászkodást is.

A lovasíjásztól a huszárig – Fejezetek a magyar könnyűlovasság történetéből Pusztai Róka lovas csapat és a Történelmi Lovas Egyesület közös bemutatója 1.

A lovasíjásztól a huszárig – Fejezetek a magyar könnyűlovasság történetéből Pusztai Róka lovas csapat és a Történelmi Lovas Egyesület közös bemutatója 2.

A lovasíjásztól a huszárig – Fejezetek a magyar könnyűlovasság történetéből Pusztai Róka lovas csapat és a Történelmi Lovas Egyesület közös bemutatója 3.

A lovasíjásztól a huszárig – Fejezetek a magyar könnyűlovasság történetéből Pusztai Róka lovas csapat és a Történelmi Lovas Egyesület közös bemutatója 4.

A lovasíjásztól a huszárig – Fejezetek a magyar könnyűlovasság történetéből Pusztai Róka lovas csapat és a Történelmi Lovas Egyesület közös bemutatója 5.

Lovas pihenő

Íjászoktatás gyerekeknek

Köböre - birkarablás 1.

Köböre - birkarablás 2.

Köböre - birkarablás 3.

Köböre - birkarablás 4.

Köböre - birkarablás 5.

Az állatsimogató türelmes résztvevői :)

Lovasoktatás kicsiknek (és persze a nagyobbaknak is)

Lovasíjász bemutató

Idén Luca napon, december 13-a estéjén, szerettünk volna egy régi magyar hagyományt feleleveníteni. Mivel kisszéket egyikünk sem tud faragni, úgy döntöttünk a lányok szerelmi varázslását elevenítjük fel. A hagyomány szerint a lányok ilyenkor 12 gombócot főztek meg egy fazékban, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtve. Amelyik gombóc először jön fel a víz tetejére, a benne elrejtett férfinevet fogja viselni a leány férje.

Először főztünk Luca napi gombócokat, a baráti és családi körünkben sem volt már ez szokásban, így a részleteket tekintve volt némi tanácstalanság. Például, mégis milyen gombócot főztek ilyen alkalomból a lányok? Mi végül egy hagyományos túrógombóc mellett döntöttünk. Recept szerint:

50 dkg túró

3 db tojás

2 dl búzadara

2 evőkanál olaj

10 dkg zsemlemorzsa

csipet só

porcukor

tejföl

Áttörjük a túrót, majd hozzáadjuk a tojásokat, a sót és a búzadarát. Összedolgozzuk az alapanyagokat, majd ezt követően legalább 2-3 órára pihentetjük. Amíg pihent a tészta, mi elkészítettük a papírcetliket. Nagyon nem szerettük volna kísérteni a sorsot, így az egyetlen szóba jöhető férfinéven kívül igyekeztünk olyanokat a papírokra írni, akiket személyesen egyikünk sem ismer. Így került a nevek közé a hét magyar vezér is.

Varázscetlik a gombócokba a hét vezérrel :)

A pár órányi várakozás után, meggyúrtuk a 12 gombócot, mindegyikbe egy papírt bújtatva. Majd forrásba lévő vízbe tettük őket, aztán izgatottan és kíváncsian vártuk az első versenyző felbukkanását.

Kikerekedtek a fazékba induló gombócok

Pár percnyi várakozás után felbukkant a győztes a víz tetején. Hogy ne veszítsük szem elől, megjelöltük egy fogpiszkálóval. Majd következett a legvidámabb rész. Kihalásztuk az elkészült gombócokat, és megnéztük kinek a nevét rejti az első.

A legboldogabb gombóc, aki igazán igyekezett a felszínre

A legboldogabb gombóchoz kötődő férfi nevét természetesen nem fedhetjük fel. Annyit elárulhatunk, hogy a szerelmi varázslás nagyon ismeri az életet. :)

Befejezésül kevés felmelegített olajon megpirítottul a zsemlemorzsát és beleforgattuk a gombócokat. Ízlés szerint, porcukorral elkevert tejföllel fogyaszthatjuk.

A nem igyekvő gombócok prézlibundát kaptak

Boldog és vidám időtöltés volt a Luca napi gombócfőzés. Szerelmi varázslás tekintetében egyszeri alkalom. :)

Első lépések a hozzátáplálás útján + zabkása recept

Féléves kisfiam meglehetősen szereti a hasát és ez bizony meg is látszik rajta. Eddig minden látogatónk megjegyezte, hogy a gyermek igen jó húsban van, de volt olyan időszak 3 hónapos kora körül, amikor rendre megkaptuk, hogy fiunk egy újjászületett Buddha, Döbrögi vagy netán török császár.

A hozzátáplálásnál sem attól tartottam, hogy nem fogadja el az új ízeket, attól már sokkal inkább, hogy min. 2 méteres sugárban ragadni és úszni fog az egész konyha és vele együtt mi is. Nos, ez a félelmem nem bizonyult teljesen alaptalannak. Minekutána a professzionális étkező felszerelést - úgy mint etetőszék, műanyag előke, étkészlet - a Jézuska hozza, addig fapados megoldásként beteszem Vincét a hordozójába, ha elérkezett a lakmározás ideje, a nyakába pedig a létező legrosszabb állapotú konyharuhánkat kötöm a textil előkéje alá és még így sincs minden biztonságban. Hiába is mondanám ugyanis a féléves csecsemőnek, hogy ne játsszon az étellel - de azért persze elmondom -, a pépes tízórai, uzsonna úgyis ott köt ki, ahol nem is számítanék rá.

A klasszikus és minden évszakban könnyen elérhető almával indítottunk, szerencsére nem kellett messzire mennünk érte, a saját fánkon megterem. Igaz, többnyire minden példánya kukacos, de garantáltan bio. Persze ez közel sem jelent problémát, mert csak ki kell vágni a kukacos részeket, amikor darabolom fel, a nagyszülőktől azonban megtanultam, hogy a penészes almát egy az egyben dobjam ki, hiába vannak még ép részei. A magam részéről nem főzöm elő az almát, hanem héjastól, feldarabolva teszem be a gyümölcscentrifugába, újonnan pedig meghámozva és lereszelve a turmixgépbe.

Az így kapott natúr kását hozzáadtam az előzetesen összeturmixolt almapéphez (2 közepes bio alma + 3-4 kanál babavíz keveréke). Mivel gyermekem a turmixgép hangjától legszívesebben elmenekülne, ha tudna, legközelebb üvegreszelőt fogunk használni.

A csecsemő ebből jó esetben megeszik 10-15 kanállal, a maradékot pedig akár ízesítve, elfogyaszthatják a szülők. Ha nekik nem ízlik, akkor egye meg a Monyók.

S.R.

Aki izibe neki szeretne látni ennek a finomságnak, annak szomorú hír, hogy kicsit elcsúsztunk ezzel a bejegyzéssel, így orgonavirágot (legalábbis frisset) már nemigen talál. A jó hír viszont az, hogy a következő évi tavaszi teendők közé már most fel lehet jegyezni.

Egészen véletlenül botlottam az internet sűrű világában erre az érdekes receptre, és mivel mindig érdekelt a vadon termő ehető növények hasznosítása, rögtön bele is vágtam a megvalósításába. Az eredeti receptet itt találtam: http://befozok.blog.hu/2012/04/25/orgonalekvar#more4751941

Én egész kicsit módosítottam rajta, eszerint az orgonalekvár hozzávalói:

• 2 liternyi pucolt orgonavirág szirom

• 1,5kg cukor

• 2 liter víz

• 2 citrom frissen préselt leve

Ennyi mennyiségű pucolt virághoz nagyjából egy jó nagy csokornyi orgonaágat kell lemetszeni a bokorról. Utána vízzel lemostam a virágokat és nekiálltam a szirmokat lecsipegetni a csészelevélkékről. Szerencsére ez egészen könnyen megy. Gyorsan azonban nem, így jó ha arra készítjük a lelkünket, hogy egy órányi sziromtépkedés után, még további két órát töltünk el ugyanezzel a tevékenységgel.

Félúton

Amikor végeztünk a virágok megpucolásával, felolvasztjuk a cukrot a vízben, majd felforraljuk az egészet. Azért kell ilyen mennyiségű cukor a lekvárhoz, mert az orgonavirágoknak nincs cukortartalmuk, mint a gyümölcsöknek. (Jövőre megpróbálok valami hasonlóan finom, de kevesebb cukorral járó eljárás után nézni.) Ha felforrt a cukros vizünk, akkor beleönthetjük a megpucolt virágokat. Ezt követi az órákon át tartó, lassú tűzön való főzés, gyakori kevergetéssel. Én olyan 7-8 órán keresztül főztem a lekvárt, mire az elképzelt állagot elérte.

Sokórányi főzés után az elfátyolosodott szirmok

Éjjelre pihentettem a lekvárt, másnap reggel belefacsartam a két citrom levét, majd még egyszer felforraltam és tovább főztem a lekvárt. A citromtól világosabb lett a színe. A tűzről levéve üvegekbe mertem, majd fejükre állítva mentek a dunsztba.

Ami a végeredményt illeti, édes - szinte már mézszerű - lekvár lett az orgona virágjából, ami megőrizte illatát és ízét - bár nem olyan erőteljesen. Kalácson, süteményen jól mutat, de a nagymamám a teáját is ezzel issza :). A vállalkozó kedvűek megpróbálhatják fűszerezni is, de én egyelőre az eredeti ízére voltam kíváncsi ennek a csodálatos növénynek.

 A végeredmény kiporciózva

 És a saját készítésű tavaszi fonott kalácson...

Bödönben :)

Csöndes, naplementés, vízparton sétálós nyárestére készítettük a lelkünket, miközben Visegrádra tartottunk a 11-es főúton. A középkori királytalálkozó városában reményeink beigazolódtak, ahol még gyönyörű kilátás, kanyargós, gyönyörű utcák és meglepetés erdei ösvény is várt ránk.

Visegrádot többféle módon is megközelíthetjük, például autóval, busszal, kerékpárral, túrabakancsban, a ráérősebbek esetleg hajóval. Mi - a délutáni kánikula enyhülésével - autóval indultunk útnak. Visegrádra beérve az autót a Salamon-toronytól pár méterre lévő parkolóban hagytuk, majd a Duna-partján kiépített hosszú sétálóúton haladtunk tovább.

A sétányon megérkezésünkkor ez a látvány fogadott minket

Szemben pedig a Fellegvár, amelyhez ennél közelebb végül nem is jutottunk :)

A sétálóútról a város belső részeit a 11-es főút alatt keresztülvezető aluljárókon lehet megközelíteni. Minket ez a platánsor fogadott az aluljáróból kiérve:

Továbbhaladva a város főútján hangulatos, takaros házak és kertek előtt vezetett el az utunk:

Mielőtt elértük volna Visegrád központját, ráakadtunk egy kanyargós utcára, amelynek a végén egy lépcsősor vezetett egy emlékműhöz. Egyikünk sem ismerte korábban a települést, a kíváncsiságunk és a kalandvágyunk azonban apadhatatlan, így mindenképpen meg kellett néznünk, vajon mi is ez? Így aztán nekiindultunk:

Meglepetésünkre a lépcsősor később erdei ösvénnyé változott, amely a Viktorin sétány nevet viseli:

És amelyen néhány métert haladva ez a kősziklába vájt apró kápolna várja a zarándokokat:

A kápolna után még hosszasan gyalogolhatunk az erdőben, táblák is segítik az eligazodást. Mivel a kiírtak szerint 25 percnyi gyaloglással az úton elérhető a Fellegvár, mi neki is indultunk. Útközben ez a virágoktól fehérlő rét fogadott minket:

Ahonnan a szembelévő dombok között megbúvó házakra nyílik kilátás:

Nagyjából negyed órányi hősies gyaloglás után az erdőben - amire egyikünk sem készült a hőségben - találkoztunk még egy jelzőtáblával, amely örömmel hirdette, hogy már csak 20 percnyire van utunk célpontja. Nem kicsit lettünk csalódottak a hírre, hogy - ezek szerint - az ötperces utat nekünk háromszor annyi időbe tellett megtenni. Ezért úgy döntöttünk, Visegrád síkabban fekvő és szandálban jobban megközelíthető szépségeire szánjuk az este hátralévő részét. Az erdei sétányról néhol ki-kikukucskálva ez a látvány fogadott bennünket, így semmiképpen nem bántuk meg az ott eltöltött időt:

Az erdei sétányról, majd a lépcsőről letérve újabb szépen gondozott, kanyargós utcák vártak ránk.

Kapu mögött bujkáló rejtelmek

 Utcakép 1.

Utcakép 2.

 Miután kigyönyörködtük magunkat a városban, utunk visszavezetett a Duna-parti sétányra.

Fél órával később a hegyek mögött már lebukott a Nap, mi pedig ezzel a csodás látvánnyal búcsúztunk Visegrádtól:

Vagyis tíz perc alatt elfogy. Az elkészítése is alig fél óra, ezért bátran ajánlom akkor is, ha nem érünk rá főzőcskézni. Több receptet is alapul véve, végül saját verzió szerint, kevés tejjel és még annál is kevesebb vörösborral, tejszín nélkül készítettem, először – de garantáltan nem utoljára.

 A kiinduló adag sem néz ki rosszul

 Amire szükségünk lesz egy 2 személyes adaghoz:

• fél kg eper

• 17 dkg porcukor

• fél citrom leve

• 1 mokkáskanál fahéj

• 1 dl vörösbor

• 1,5 dl tej

• 3 dl víz, valamint

• turmixgép és az alkotó kedvünk. (Ami engem illet, utóbbiból sosincs hiány, bár néha sajnálatos módon legyőz a lustaság.)

Ami a megvalósítást illeti, először is, tisztítsuk meg az epret, alaposan mossuk meg, vágjuk kisebb darabokra. Néhány szebb kinézetű, egész szemet tegyünk félre, belőlük lesz a díszítés. Kevéske porcukort is szórhatunk rá, ízlés szerint. A többi porcukrot 3 dl vízzel felhevítjük, majd hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, ráöntjük a – nagyobb mennyiségű – eperre és összeturmixoljuk.

Innen már nem lehet elronatni

Ha kész vagyunk, kisebb fazékba öntjük, belefacsarjuk a fél citrom levét, fahéjjal ízesítjük. Hozzáöntjük a tejet és a vörösbort, újra felforraljuk, majd hagyjuk hűlni. Eztán jöhet a díszítés.

A célegyenesben

Végül a várva várt kóstolás. Kihagyni lehet, de nem érdemes.

Nem sokáig marad a tányéron

S. R.

„Mi volt itt, a lakott helyektől távoli erdők szívében, a hegyeknek mély, szakadékos völgyületeiben, a Dante poklával vetekedő sziklakolosszusok árnyékában és a vízmosta mély szakadékok között.” – tette fel a kérdést Sashegyi Sándor, a Holdvilág-árok kutatója.

Sokféle válasz született már erre a kérdésre az elmúlt évtizedekben, keresték itt Atilla városát, a király sírját, majd Árpád fejedelem sírját. Akárhogyan is volt, a legtöbben ősi, magyar kultikus helynek vélik. Erről árulkodik már maga a név is – Holdvilág-árok – amely csodákat és sejtelmességet rejt magában. Ugyan holdvilágnál még nem látogattam meg a szurdokot, de érdekelne, mit nyújthat egy teliholdas éjszakán.

Ha ennyi előrevetített rejtelem, titokzatos kaland és reménybeli szépség nyomán úgy gondoljuk, hogy felkerekedünk meglátogatni ezt a szurdokot, akkor jó ha tudjuk, hogy hétvégén igen forgalmas kirándulóhely. Legegyszerűbben úgy közelíthetjük meg, ha a pomázi HÉV-állomáson felszállunk az egyik helyközi buszra és elmegyünk vele a Kiskovácsi kórházig. A kórháztól azután a piros jelzést kell követni, amely igen hamar elvezet bennünket a Holdvilág-árokig.

Azonban aki kalandosabb túrára vágyik, annak azt ajánlom, hogy gyalogoljon el a pomázi Jóbarátok útja végéig, onnan pedig kövesse a zöld jelzést. Utunkon az első megálló a Gyopár-forrás, amelyet néhány évvel ezelőtt tett rendbe egy maréknyi lelkes lokálpatrióta. Sajnos a forrás napjainkban már nemigen ad vizet. Innen figyeljünk, hogy a jó jelzésen haladjunk tovább, ami a zöld kereszt. Az út innentől hosszasan vezet az erdőn keresztül, haladhatunk az erdészeti úton vagy kicsit beljebb a rengetegben. Hamarosan megérkezünk egy sekélyebb szurdok végéhez, amely egyre kiszélesedve halad a turistaút mellett. Végül egy pihenőhelyhez érkezünk, ahonnan egy fából kialakított lépcsősor vezet le a sziklák közé. Itt egy hatalmas, legömbölyített szikla fogad máris minket, majd innen vezet tovább az utunk az egyre keskenyedő és szűkülő sziklafalak közé. Vigyázzunk, mert esős időben nehezen járható a terep.

Sziklafalak között vezet az út - ki tudja, mi vár a következő kanyarban

Egyre szűkülő ösvényeken

A sziklaösvény után ez a fahíd várja az érkezőket. Ha áthaladtunk rajta, akkor a továbbvezető turistaútról már látszódik az úti célunk, amelyet az egyik igen meredek, fából kiépített lépcsősoron tudunk megközelíteni.

Igyekvés a hídon túlra

És íme, a Holdvilág-árok:

Az árokból ki-, illetve  bevezet a híres Meteor-létra - kutyásoknak nem ajánlanám

A sziklába vájt Remete-barlang (belül elágazik)

A Holdvilág-árok egyik szikláján üldögélve ez a látvány tárul elénk:

Ha eleget időztünk, akkor elindulhatunk tovább a szurdok alján vezető úton, amely szintén számtalan szépséget és izgalmat tartogat. Útközben jó pár méretes sziklán és kidőlt fán át vezet majd az utunk.

 Háttérben a falépcső, amely levezet a szurdokba

A már kijárt úton - a fekete pösznek mindig elől kell mennie :)

A kőrengetegben

És a gyökérrengeteg

Tova visz az út:

Egészen a bővizű Domini-forrásig:

A forrástól választhatunk, merre induljunk tovább. Az egyik út az erdőn keresztül elvezet a Csikóváraljai turistaházhoz, majd onnan vissza a Gyopár-forráshoz. A másik út továbbhalad a szurdokban és az országúthoz tart, ahol felszállhatunk az ott közlekedő autóbuszok egyikére, amely visszavisz bennünket Pomázra.

Ha utunk során nem is fejtettük meg a Holdvilág-árok titkait, azért mindenképpen elmondhatjuk majd, hogy átéltük rejtelmeit és csodás dolgokban volt részünk, amelyeket újra szeretnénk átélni. Talán ez is lesz a hely talányának a kulcsa - minél több időt eltölteni ott, elmélkedve elmúlt korok eseményein, elhangzott tanításain.

Bár az oldalunkon látható ételeket kivétel nélkül kipróbált és persze jól bevált recept alapján készítettük el, a hagymáslepény elkészítését mégis inkább nagymamámra bíztam. Azt hiszem, senki nem bánta meg ezt a döntést. Amíg sült a lepény, Mama a fiatalkoráról mesélt én pedig figyeltem, hallgattam és persze alig vártam, hogy megkóstolhassam a remekművet.

A szakácskönyv elő sem került, Mama fejből sorolta az összetevőket, amelyek a következők:

• ½ kg liszt

• 1 mokkáskanál só

• 20 dkg margarin

• 2,5 dl tej

• 25 g élesztő

• 1 tojás

• 1 nagy pohár tejföl

• 2 fej vöröshagyma

Ha mindent kikészítettünk, 1 dl langyos tejjel és egy csipet liszttel felfuttatjuk az élesztőt. A hagymát közben feldaraboljuk és megsózzuk. A fél kg lisztbe belekeverjük a sót, a tojást, a margarint, valamint a felfuttatott élesztőt és tésztává gyúrjuk. Mama megjegyezte, régen nem lehetett tésztát kapni a boltban, hanem gyúrni kellett, még akár a mákos tésztához is. Tény, hogy munkásabb, de finomabb is, ha magunk készítjük!

Kel a tészta

Mama mesél

Kb. 1 órán keresztül, meleg helyen kelesztjük. Kinyújtjuk, majd kivajazott tepsibe tesszük a tésztát, megkenjük tejföllel, majd megszórjuk a felapírtott hagymával és megsütjük.

Miközben sült a tészta, Mama mesélt régmúlt szokásokról, táncmulatságokról, amelyeken fiatalon örömmel vett részt. Akkoriban a fiúk narancsot vittek a lánynak, akit állandó táncpartnerként kiszemeltek maguknak. Mama azt is elárulta, egész fiatal lánykorától kezdve egyetlen fiúval táncolt, aki nem volt más, mint a nagyapánk. Mindezt azonban hamar megszakították a Malenkij robot sötét esztendői, amikor Papát 16 éves korától, többedmagával kényszermunkára hurcolták el a mai Ukrajna területére. Csaknem öt évvel később látta viszont szülőfaluját és akkor még a szerencsésebbek közé tartozott, akik hazatérhettek.

Az igazi udvarlás azonban csak ezután kezdődött, az első csókot 1951 farsangján lakodalom, majd ötvenegy szép, vidám, olykor megpróbáltatásokkal teli, hűségben együtt töltött év követte, egészen Papa haláláig.

Gondolataimból némileg felébreszett a kisült hagymáslepény mennyei illata. Szavait hallgatva - és közben lelkesen majszolva - be kellett azonban látnom, mennyivel lustább, önzőbb és tiszteletlenebb világ a mai, de azért titkon reménykedem benne, hogy nemcsak azt vesszük át a régi korból, ami számunkra kényelmes és vállalható. Reménykedem abban, hogy egyszer majd, a magunkra öltött díszes népviselet mellett a belső értékekre is legalább ekkora figyelmet szentelünk.

 Elkészültünk!

Nincs más hátra,  csak a kóstoló

S. R.