Bár az oldalunkon látható ételeket kivétel nélkül kipróbált és persze jól bevált recept alapján készítettük el, a hagymáslepény elkészítését mégis inkább nagymamámra bíztam. Azt hiszem, senki nem bánta meg ezt a döntést. Amíg sült a lepény, Mama a fiatalkoráról mesélt én pedig figyeltem, hallgattam és persze alig vártam, hogy megkóstolhassam a remekművet.
A szakácskönyv elő sem került, Mama fejből sorolta az összetevőket, amelyek a következők:
-
½ kg liszt
-
1 mokkáskanál só
-
20 dkg margarin
-
2,5 dl tej
-
25 g élesztő
-
1 tojás
-
1 nagy pohár tejföl
-
2 fej vöröshagyma
Ha mindent kikészítettünk, 1 dl langyos tejjel és egy csipet liszttel felfuttatjuk az élesztőt. A hagymát közben feldaraboljuk és megsózzuk. A fél kg lisztbe belekeverjük a sót, a tojást, a margarint, valamint a felfuttatott élesztőt és tésztává gyúrjuk. Mama megjegyezte, régen nem lehetett tésztát kapni a boltban, hanem gyúrni kellett, még akár a mákos tésztához is. Tény, hogy munkásabb, de finomabb is, ha magunk készítjük!
Kel a tészta
Mama mesél
Kb. 1 órán keresztül, meleg helyen kelesztjük. Kinyújtjuk, majd kivajazott tepsibe tesszük a tésztát, megkenjük tejföllel, majd megszórjuk a felapírtott hagymával és megsütjük.
Miközben sült a tészta, Mama mesélt régmúlt szokásokról, táncmulatságokról, amelyeken fiatalon örömmel vett részt. Akkoriban a fiúk narancsot vittek a lánynak, akit állandó táncpartnerként kiszemeltek maguknak. Mama azt is elárulta, egész fiatal lánykorától kezdve egyetlen fiúval táncolt, aki nem volt más, mint a nagyapánk. Mindezt azonban hamar megszakították a Malenkij robot sötét esztendői, amikor Papát 16 éves korától, többedmagával kényszermunkára hurcolták el a mai Ukrajna területére. Csaknem öt évvel később látta viszont szülőfaluját és akkor még a szerencsésebbek közé tartozott, akik hazatérhettek.
Az igazi udvarlás azonban csak ezután kezdődött, az első csókot 1951 farsangján lakodalom, majd ötvenegy szép, vidám, olykor megpróbáltatásokkal teli, hűségben együtt töltött év követte, egészen Papa haláláig.
Gondolataimból némileg felébreszett a kisült hagymáslepény mennyei illata. Szavait hallgatva - és közben lelkesen majszolva - be kellett azonban látnom, mennyivel lustább, önzőbb és tiszteletlenebb világ a mai, de azért titkon reménykedem benne, hogy nemcsak azt vesszük át a régi korból, ami számunkra kényelmes és vállalható. Reménykedem abban, hogy egyszer majd, a magunkra öltött díszes népviselet mellett a belső értékekre is legalább ekkora figyelmet szentelünk.
Elkészültünk!
Nincs más hátra, csak a kóstoló
S. R.
