2014.05.09.
20:26

Írta: legország

Holdvilág-árok - a Pilis rejtelmes szeglete

„Mi volt itt, a lakott helyektől távoli erdők szívében, a hegyeknek mély, szakadékos völgyületeiben, a Dante poklával vetekedő sziklakolosszusok árnyékában és a vízmosta mély szakadékok között.” – tette fel a kérdést Sashegyi Sándor, a Holdvilág-árok kutatója.

Sokféle válasz született már erre a kérdésre az elmúlt évtizedekben, keresték itt Atilla városát, a király sírját, majd Árpád fejedelem sírját. Akárhogyan is volt, a legtöbben ősi, magyar kultikus helynek vélik. Erről árulkodik már maga a név is – Holdvilág-árok – amely csodákat és sejtelmességet rejt magában. Ugyan holdvilágnál még nem látogattam meg a szurdokot, de érdekelne, mit nyújthat egy teliholdas éjszakán.

Ha ennyi előrevetített rejtelem, titokzatos kaland és reménybeli szépség nyomán úgy gondoljuk, hogy felkerekedünk meglátogatni ezt a szurdokot, akkor jó ha tudjuk, hogy hétvégén igen forgalmas kirándulóhely. Legegyszerűbben úgy közelíthetjük meg, ha a pomázi HÉV-állomáson felszállunk az egyik helyközi buszra és elmegyünk vele a Kiskovácsi kórházig. A kórháztól azután a piros jelzést kell követni, amely igen hamar elvezet bennünket a Holdvilág-árokig.

Azonban aki kalandosabb túrára vágyik, annak azt ajánlom, hogy gyalogoljon el a pomázi Jóbarátok útja végéig, onnan pedig kövesse a zöld jelzést. Utunkon az első megálló a Gyopár-forrás, amelyet néhány évvel ezelőtt tett rendbe egy maréknyi lelkes lokálpatrióta. Sajnos a forrás napjainkban már nemigen ad vizet. Innen figyeljünk, hogy a jó jelzésen haladjunk tovább, ami a zöld kereszt. Az út innentől hosszasan vezet az erdőn keresztül, haladhatunk az erdészeti úton vagy kicsit beljebb a rengetegben. Hamarosan megérkezünk egy sekélyebb szurdok végéhez, amely egyre kiszélesedve halad a turistaút mellett. Végül egy pihenőhelyhez érkezünk, ahonnan egy fából kialakított lépcsősor vezet le a sziklák közé. Itt egy hatalmas, legömbölyített szikla fogad máris minket, majd innen vezet tovább az utunk az egyre keskenyedő és szűkülő sziklafalak közé. Vigyázzunk, mert esős időben nehezen járható a terep.

IMG_0040 (800x600)_1.jpg

Sziklafalak között vezet az út - ki tudja, mi vár a következő kanyarban

 

IMG_0052 (600x800).jpg

Egyre szűkülő ösvényeken

 

A sziklaösvény után ez a fahíd várja az érkezőket. Ha áthaladtunk rajta, akkor a továbbvezető turistaútról már látszódik az úti célunk, amelyet az egyik igen meredek, fából kiépített lépcsősoron tudunk megközelíteni.

IMG_0065 (600x800).jpg

Igyekvés a hídon túlra

 

És íme, a Holdvilág-árok:

IMG_0071 (800x600)_1.jpg

Az árokból ki-, illetve  bevezet a híres Meteor-létra - kutyásoknak nem ajánlanám

 

IMG_0072 (800x600).jpg

A sziklába vájt Remete-barlang (belül elágazik)

 

A Holdvilág-árok egyik szikláján üldögélve ez a látvány tárul elénk:

IMG_0075 (800x600).jpg

 

IMG_0077 (600x800).jpg

 

Ha eleget időztünk, akkor elindulhatunk tovább a szurdok alján vezető úton, amely szintén számtalan szépséget és izgalmat tartogat. Útközben jó pár méretes sziklán és kidőlt fán át vezet majd az utunk.

IMG_0080 (800x600).jpg

 Háttérben a falépcső, amely levezet a szurdokba

 

IMG_0088 (600x800).jpg

A már kijárt úton - a fekete pösznek mindig elől kell mennie :)

 

IMG_0092 (600x800).jpg

A kőrengetegben

 

IMG_0098 (600x800).jpg

IMG_0064 (600x800).jpg

És a gyökérrengeteg

 

Tova visz az út:

IMG_0095 (600x800)_1.jpg

 

Egészen a bővizű Domini-forrásig:

IMG_0097 (800x600)_1.jpg

 

A forrástól választhatunk, merre induljunk tovább. Az egyik út az erdőn keresztül elvezet a Csikóváraljai turistaházhoz, majd onnan vissza a Gyopár-forráshoz. A másik út továbbhalad a szurdokban és az országúthoz tart, ahol felszállhatunk az ott közlekedő autóbuszok egyikére, amely visszavisz bennünket Pomázra.

Ha utunk során nem is fejtettük meg a Holdvilág-árok titkait, azért mindenképpen elmondhatjuk majd, hogy átéltük rejtelmeit és csodás dolgokban volt részünk, amelyeket újra szeretnénk átélni. Talán ez is lesz a hely talányának a kulcsa - minél több időt eltölteni ott, elmélkedve elmúlt korok eseményein, elhangzott tanításain.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://legorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr806072103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása