Vagyis tíz perc alatt elfogy. Az elkészítése is alig fél óra, ezért bátran ajánlom akkor is, ha nem érünk rá főzőcskézni. Több receptet is alapul véve, végül saját verzió szerint, kevés tejjel és még annál is kevesebb vörösborral, tejszín nélkül készítettem, először – de garantáltan nem utoljára.
A kiinduló adag sem néz ki rosszul
Amire szükségünk lesz egy 2 személyes adaghoz:
-
fél kg eper
-
17 dkg porcukor
-
fél citrom leve
-
1 mokkáskanál fahéj
-
1 dl vörösbor
-
1,5 dl tej
-
3 dl víz, valamint
-
turmixgép és az alkotó kedvünk. (Ami engem illet, utóbbiból sosincs hiány, bár néha sajnálatos módon legyőz a lustaság.)
Ami a megvalósítást illeti, először is, tisztítsuk meg az epret, alaposan mossuk meg, vágjuk kisebb darabokra. Néhány szebb kinézetű, egész szemet tegyünk félre, belőlük lesz a díszítés. Kevéske porcukort is szórhatunk rá, ízlés szerint. A többi porcukrot 3 dl vízzel felhevítjük, majd hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, ráöntjük a – nagyobb mennyiségű – eperre és összeturmixoljuk.
Innen már nem lehet elronatni
Ha kész vagyunk, kisebb fazékba öntjük, belefacsarjuk a fél citrom levét, fahéjjal ízesítjük. Hozzáöntjük a tejet és a vörösbort, újra felforraljuk, majd hagyjuk hűlni. Eztán jöhet a díszítés.
A célegyenesben
Végül a várva várt kóstolás. Kihagyni lehet, de nem érdemes.
Nem sokáig marad a tányéron
S. R.