legország

Március 15-én adták át a felújított turistaházat a Pomázról és Szentendréről is megközelíthető Kő-hegyen. Nem kis tolongás volt az eseményen, ezért úgy gondoltam, inkább egy békésebb napon látogatok el megnézni az újdonságot. A hegy a környék kedvelt kirándulóhelye, nekem pedig gyermekkori szerelmem.

Nemrég tudtam meg egy kedves hölgytől – aki többek között a régi magyarországi földrajzi neveket kutatja fel –, hogy a régmúlt korokban Égertető-hegynek nevezték a magaslatot. A kora újkorban, a betelepített szerbek nevezték el Kő-hegynek, amit a mai napig is visel. Az „égertető” elnevezést a hegy csúcsán lévő tavat körülvevő égeresről kapta. Sajnálatos módon ma már az égerek jobbára eltűntek a területről, ahogyan az elnevezés is kikopott a környékbeliek tudatából.

Amennyiben összecókmókoltunk, felkaroltuk a baráti társaságot, rokonságot, háziállatokat, és nekiindultunk, akkor Pomáz határából a zöld turistajelzést kell követni. Aki nem rutinos túrázó vagy nem ismerős a környéken, annak ajánlott egy Pilis, Visegrádi-hegység térképet magával vinnie.

Indulj el egy úton :)

Mi szombat kora délután, gyönyörű napsütéses időben indultunk útnak. Bátran mondhatjuk, hogy még mindig csúcsforgalom volt – szinte minden száz méteren szembejött egy család, baráti társaság. Nagyjából 20-30 perc alatt, enyhe emelkedőn juthatunk el a János-forrásig. A völgyben gyönyörű bükköket és gyertyánokat találunk. A forrás vize iható, az elfolyó, felgyülemlett vízben pedig remekül pacsálhat a magunkkal vitt kutyánk, macskánk, vadászgörényünk.

János-forrás, a forrást körülvevő látványt mindenképpen élőben kell átélni

Ha felfrissítettük magunkat a forrásnál, akkor készülhetünk arra, hogy innentől már komolyabb kaptató következik. De megnyugtatásul, nem tart egyik sem túl hosszasan és többször is egyenes út szakítja meg őket. Sok szépséggel találkozhatunk a túránk során, így érdemes megállni időnként. Ilyenkor virágzik az erdei ibolya, a tavaszi hérics (védett!) és a tavaszi kankalin. Ez arra is remek ürügy, ha a rekkenő hőség kicsit kifogna a kezdeti menetsebességünkön. Arra ügyeljünk, hogy a virágokat – bármilyen szépnek is találjuk őket – ne szedjük le és ne vigyük el az élőhelyükről. Gyönyörködjünk szépségükben és hagyjuk meg ezt a csodát az utánunk érkezőknek is.

Az egyik komolyabb emelkedőnél jött szembe velünk egy család, ahol a kisfiú ámulva kérdezte édesapját:

- Apaaa, ez milyen ország?!

Apuka konkrét válaszáról sajnos már lemaradtunk. De ez bizony Magyarország! A maga szépségeivel, csodáival. Tessék keresni-kutatni, megismerni, terjeszteni őket.

 Tavaszi hérics (védett!) és Tavaszi kankalin

Nagyjából félórányi közepes erőpróba után felérhetünk a csúcsra, ahol további szépségek várnak bennünket. Minket ez a csoda fogadott. (Túl hosszú ideig nem garantálható pont ugyanez a látvány, úgyhogy érdemes igyekezni. :) )

A hegytetőn, úton a kilátó felé

Rövid séta után megérkezünk a Petőfi pihenőhöz, ahonnan a legszebb kilátás nyílik az alattunk heverő tájra és a környező pilisi hegyekre. Petőfi Sándor is megküzdött a heggyel, hogy gyönyörködhessen ebben a kilátásban, ennek állít emléket a róla elnevezett kilátó. Itt találhatóak a különleges formájú Gomba-sziklák is.

A Petőfi Sándorról elnevezett kilátó

Kilátás a pilisi hegyekre

 Kilátás a Duna felé

A Gomba-szikla

Ha kigyönyörködtük magunkat a tájban, akkor újabb rövid séta után rátalálhatunk a Czibulka János Menedékházra és az azt körülvevő rétre. No, itt aztán részünk lehet minden jóban. Ehetünk-ihatunk a turistaházban, bográcsozhatunk, sütögethetünk nyárson, heverhetünk a fűben, labdázhatunk, bújócskázhatunk, megnézhetjük a helyi jószágokat, kinek milyen program jut eszébe. Mi többnyire hevertünk a fűben vagy a padon üldögélve almát majszoltunk.

A felújított Kőhegyi Menedékháznál

Ha további szépségekre vágyunk, akkor a turistaháztól balra, attól alig 40-50 méternyi sétára találhatjuk a különleges és már korábban említett tavat. Hirtelen mintha egy másik világba csöppennénk. Van itt sás, nád, légzőgyökeres füzek, költő vadkacsák.

A hegytetőn lévő füzekkel körülvett tó

Ha kellő bánatunkra, lassan lemenni látjuk a Napot, akkor érdemes még némi fénynél hazafelé indulni a hegyről (amennyiben nem éjszakázunk a turistaházban) – feltöltekezve a természet szépségével, a látottakkal, a társaság adta örömökkel, az átélt eseményekkel és a jó levegővel.

N.Sz.