Pannónia motor, értékes kiállítások, vásári forgatag és csupa kedves, segítőkész ember fogadott bennünket Zsámbékon. Ilyen indítással nem volt nehéz sejteni, hogy kirándulásunk remekül fog sikerülni. Az időjárás kissé ugyan megtréfált minket, s falusi származásom dacára életemben először alkalmam adódott kipróbálni az esernyős lovaskocsizást. Kár lett volna kihagyni az élményt!
Első célállomásként a Lámpamúzeumra esett a választásunk, ahol Borus Ferenc úr és gazdag gyűjteménye várt bennünket. Mintegy hatvan éve ez a szenvedélye, „hiszen nem azért él az ember, hogy eligya a pénzét“, tette hozzá. A világ minden tájáról megcsodálhattunk a különféle színű, formájú és funkciójú, egyedi darabokat, így láthattunk angol rézlámpát az 1850-es évekből, znaimi kerámialámpát az 1880-as évekből, háború alatt gyártott Aladdin lámpát (ez a gyár nevét jelzi), de fellelhettünk kb. 2000 éves római cserépmécsest is, mint ahogy vasúti váltólámpát is 1940-ből, a szomszédos Herceghalomról.
A Lámpamúzeum bejárata
Az abszolút kedvenc a 300 éves kínai vázából készült lámpa lett, de annyi szépség tárult elénk abban az egy órában, amíg körbejártuk a termeket, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Kilépve a múzeum ajtaján különböző korabeli tárgyakat pillantottunk meg, a béklyótól kezdve a répavágóig, míg a hátsó kertben büszke páva sétálgatott, látványosan elzárkózva attól, hogy fénykép készüljön róla.
Borus Ferenc a Lámpamúzeum előtt
Borus úr a szakszerű idegenvezetés után ellátott bennünket néhány hasznos életvezetési tanáccsal is, így többek között felhívta a figyelmünket arra, hogy szerinte az a házasság működhet sikeresen, ahol inkább az asszony szava a döntő. Nem volt mást tenni, ígéretet tettünk neki arra, hogy mindenképpen elraktározzuk a látottakat, hallottakat, majd tovább folytattuk utunkat a Romtemplom irányába.
Ekkor már fellegek gyülekeztek az égen, amely azonban kicsit sem szegte kedvünket. Megtudtuk, hogy az 1050-es években már kőtemplom állt a Nyakas-hegy oldalában, amelyet a következő században bővítettek. Az épület sorsát 1763 júniusában földrengés pecsételte meg, leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. A Kőtár azonban – a sétálgatás közben hallható korhű zeneszóval együtt – felidézte a régmúlt korok emlékét. Nyáron színház is működik a Romtemplomnál, amelynek sajátos hangulatát a helyszín a messzemenőkig biztosítja.
Kőtár, látogatókkal
A Sváb Tájházat zárva találtuk, de a helyiek segítőkészségének hála, hamar ráleltünk Kristály Istvánné Tenci nénire, aki nemcsak kinyitotta nekünk a város egyik legrégibb épületeként számontartott népi lakóházat, de Borus úrhoz hasonlatosan profi tárlatvezetéssel szolgált. Megtudtuk tőle, hogy a Tájházat 1740 táján építtette egy német telepes és különös értékét elsősorban a homlokzatán található Szent Vendel (a pásztorok védőszentje) dombormű adja.
A konyhában többek között mángorlót, életfával díszített konyhaszekrényt és tatai kerámiaedényeket láthattunk, a falon Házi áldás németül, amelyet – mentve becsületünket – sikeresen lefordítottunk Tenci néni kérésére. A tisztaszobában bölcsőt, sárga alapszínű parasztbútorokat, cserépkályhát tekinthettünk meg, a legérdekesebbnek azonban az aratókoszorút találtuk, amelyet az aratás utolsó napjaiban fonnak búzakalászból. Az 1870-es évekből származó szekrényt rózsa és liliom motívumok ékesítették, előbbi a nőt, utóbbi pedig a férfit szimbolizálja, tudtuk meg Tenci nénitől. Búcsúzásul megköszöntük fáradozását és a vásári forgatag felé vettük az irányt.
A Tájháza konyhája
Aratókoszorú
Legnagyobb megdöbbenésünkre elég kevesen lézengtek az ebéd utáni órákban, pedig akkor még nyoma sem volt a tavaszi zápornak. Megcsodálhattuk a lovakat, a solymászbemutatót, a tojásírást, a néptáncról sajnos lemaradtunk, mert pont akkor nyílt alkalmunk lovacskocsizni egyet a város utcáin, amit semmiképpen sem akartunk kihagyni. Kár is lett volna. Különös öröm volt magaslatról megtekinteni a Zichy kastélyt, amely korábban a Tanítóképző Főiskolának adott otthont, a Török-kutat, messziről újra a Romtemplomot, valamint az egykor szebb napokat látott Zárdakertet. Érdekesség, hogy az Angyalbőrben című, 80-as évek végi akció-vígjáték sorozat néhány jelenetét itt forgatták.
Döbrössy Jánosné bemutatja a tojásírást
A Zichy kastély
Kocsikázásunk vége felé erősen elkapott bennünket a zápor, de esernyővel a fejünk felett a szeszélyes tavaszi idő sem fogott ki rajtunk. Zsámbékon eltöltött napunk úgy sikerült, ahogy megálmodtuk. Sőt, még egy kicsivel talán jobban is.
S. R.
