2014.03.31.
20:27

Írta: legország

Aladdin, Angyalbőrben és Szent Vendel egy helyen

Pannónia motor, értékes kiállítások, vásári forgatag és csupa kedves, segítőkész ember fogadott bennünket Zsámbékon. Ilyen indítással nem volt nehéz sejteni, hogy kirándulásunk remekül fog sikerülni. Az időjárás kissé ugyan megtréfált minket, s falusi származásom dacára életemben először alkalmam adódott kipróbálni az esernyős lovaskocsizást. Kár lett volna kihagyni az élményt!

 

Első célállomásként a Lámpamúzeumra esett a választásunk, ahol Borus Ferenc úr és gazdag gyűjteménye várt bennünket. Mintegy hatvan éve ez a szenvedélye, „hiszen nem azért él az ember, hogy eligya a pénzét“, tette hozzá. A világ minden tájáról megcsodálhattunk a különféle színű, formájú és funkciójú, egyedi darabokat, így láthattunk angol rézlámpát az 1850-es évekből, znaimi kerámialámpát az 1880-as évekből, háború alatt gyártott Aladdin lámpát (ez a gyár nevét jelzi), de fellelhettünk kb. 2000 éves római cserépmécsest is, mint ahogy vasúti váltólámpát is 1940-ből, a szomszédos Herceghalomról.

 

IMG_0002.JPG

A Lámpamúzeum bejárata

 

IMG_0025.JPG

 

IMG_0007.JPG

 

Az abszolút kedvenc a 300 éves kínai vázából készült lámpa lett, de annyi szépség tárult elénk abban az egy órában, amíg körbejártuk a termeket, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Kilépve a múzeum ajtaján különböző korabeli tárgyakat pillantottunk meg, a béklyótól kezdve a répavágóig, míg a hátsó kertben büszke páva sétálgatott, látványosan elzárkózva attól, hogy fénykép készüljön róla.

 

P1100368_1.JPG

Borus Ferenc a Lámpamúzeum előtt

 

Borus úr a szakszerű idegenvezetés után ellátott bennünket néhány hasznos életvezetési tanáccsal is, így többek között felhívta a figyelmünket arra, hogy szerinte az a házasság működhet sikeresen, ahol inkább az asszony szava a döntő. Nem volt mást tenni, ígéretet tettünk neki arra, hogy mindenképpen elraktározzuk a látottakat, hallottakat, majd tovább folytattuk utunkat a Romtemplom irányába.

 

P1100374.JPG

 

Ekkor már fellegek gyülekeztek az égen, amely azonban kicsit sem szegte kedvünket. Megtudtuk, hogy az 1050-es években már kőtemplom állt a Nyakas-hegy oldalában, amelyet a következő században bővítettek. Az épület sorsát 1763 júniusában földrengés pecsételte meg, leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. A Kőtár azonban – a sétálgatás közben hallható korhű zeneszóval együtt – felidézte a régmúlt korok emlékét. Nyáron színház is működik a Romtemplomnál, amelynek sajátos hangulatát a helyszín a messzemenőkig biztosítja.

 

IMG_0043.JPG

 Kőtár, látogatókkal

 

A Sváb Tájházat zárva találtuk, de a helyiek segítőkészségének hála, hamar ráleltünk Kristály Istvánné Tenci nénire, aki nemcsak kinyitotta nekünk a város egyik legrégibb épületeként számontartott népi lakóházat, de Borus úrhoz hasonlatosan profi tárlatvezetéssel szolgált. Megtudtuk tőle, hogy a Tájházat 1740 táján építtette egy német telepes és különös értékét elsősorban a homlokzatán található Szent Vendel (a pásztorok védőszentje) dombormű adja.

 

IMG_0068.JPG

 

A konyhában többek között mángorlót, életfával díszített konyhaszekrényt és tatai kerámiaedényeket láthattunk, a falon Házi áldás németül, amelyet – mentve becsületünket – sikeresen lefordítottunk Tenci néni kérésére. A tisztaszobában bölcsőt, sárga alapszínű parasztbútorokat, cserépkályhát tekinthettünk meg, a legérdekesebbnek azonban az aratókoszorút találtuk, amelyet az aratás utolsó napjaiban fonnak búzakalászból. Az 1870-es évekből származó szekrényt rózsa és liliom motívumok ékesítették, előbbi a nőt, utóbbi pedig a férfit szimbolizálja, tudtuk meg Tenci nénitől. Búcsúzásul megköszöntük fáradozását és a vásári forgatag felé vettük az irányt.

 

IMG_0073.JPG

 A Tájháza konyhája

 

P1100401.JPG

Aratókoszorú

 

Legnagyobb megdöbbenésünkre elég kevesen lézengtek az ebéd utáni órákban, pedig akkor még nyoma sem volt a tavaszi zápornak. Megcsodálhattuk a lovakat, a solymászbemutatót, a tojásírást, a néptáncról sajnos lemaradtunk, mert pont akkor nyílt alkalmunk lovacskocsizni egyet a város utcáin, amit semmiképpen sem akartunk kihagyni. Kár is lett volna. Különös öröm volt magaslatról megtekinteni a Zichy kastélyt, amely korábban a Tanítóképző Főiskolának adott otthont, a Török-kutat, messziről újra a Romtemplomot, valamint az egykor szebb napokat látott Zárdakertet. Érdekesség, hogy az Angyalbőrben című, 80-as évek végi akció-vígjáték sorozat néhány jelenetét itt forgatták.

 

P1100420.JPG

Döbrössy Jánosné bemutatja a tojásírást

 

IMG_0099.JPG

A Zichy kastély

 

Kocsikázásunk vége felé erősen elkapott bennünket a zápor, de esernyővel a fejünk felett a szeszélyes tavaszi idő sem fogott ki rajtunk. Zsámbékon eltöltött napunk úgy sikerült, ahogy megálmodtuk. Sőt, még egy kicsivel talán jobban is.

 

S. R.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Zsámbék Úticél

2014.03.30.
17:54

Írta: legország

Medvehagyma a csodás!

Éppen a két évvel ezelőtti tavaszon fedeztem fel magamnak a medvehagymát. Addig is hallottam jó tulajdonságairól és kóstoltam hagyományőrző rendezvényeken, de akkor gondoltam úgy, beemelem a saját „szakácstudományomba” is. A fokhagymához hasonló, de annál kevésbé „ragaszkodó” íze és illata van. Számos gyógyhatásáról lehet olvasni, de leginkább a különféle szerveket érintő tisztító hatását emelik ki.

Zöldségeseknél vagy alkalmi árusoknál szoktam csokorba kötve venni. Bár elég sokat járok a környékbeli erdőkben, de még nem találkoztam medvehagyma lelőhellyel, így maradt ez a megoldás.

A legnagyobb siker eddig a medvehagymás pogácsa volt, amivel családi sátoros ünnepeken vagy baráti összejöveteleken rukkoltam elő. A receptet egy közkedvelt blogról kölcsönöztem, itt megtalálja bárki: http://www.limarapeksege.hu/2010/04/medvehagymas-pogacsa-ii.html

Én annyit módosítottam rajta, mivel különösebben nem rajongok a margarinért, hogy fele-fele arányban zsírral pótolom.

A medvehagymát fogyasztása előtt mindenképpen meg kell mosni, lehetőleg egyenként, így arról is megbizonyosodhatunk, hogy nem keveredett közé gyöngyvirág levél.

IMG_0069 (800x600).jpg

Mialatt száradnak a levelek, össze szoktam állítani a pogácsa tésztáját. Ami ezután egy félórát kel. Ezalatt felaprítom a leveleket majd elkeverem a vajjal. Ezután jön a nyújtás, kenegetés, újabb kelesztés, újabb nyújtás, újabb kenés és újabb kelesztés, majd a szaggatás, és még egy kis pihentetés.

IMG_0071 (800x600).jpg

IMG_0073 (800x600).jpg

IMG_0074 (800x600).jpg

Ha mindezekkel végeztünk – túl azon, hogy jó pár óra eltelt közben – végre mehet a sütőbe a pogácsánk. Sütés közben isteni illatok áradnak a tűzhely környékéről, amivel garantáltan előcsalogathatjuk a szomszédot, vagy beljebb tessékelhetünk egy-egy arra járó kósza ismerőst. Nekem többnyire a szomszédos verzió jött össze eddig. Ezt szeretem egyébként a sütögetésekben, olyan jó dolog mással megosztani a fáradozásunk tárgyát, főként, ha jól sikerül, akkor még a dicsérő szavakat is besöpörhetjük.

Mikor megsült a pogácsánk nincs más hátra, mint a kóstolás, kínálgatás, másnapra elraktározás. Ha túl sokat kóstolgatnánk a jól sikerült pogácsánkból, akkor pedig a vigasz, hogy a medvehagyma számos csodájának hála, csak jót tettünk magunkkal.

IMG_0079 (800x600).jpg

IMG_0085 (800x600).jpg

N.Sz.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Ízvilág

2014.03.16.
19:04

Írta: legország

Egy esős délután a múzeumban

A zivataros, szeles idő március idusán remek okot szolgáltat arra, hogy áldozzunk egy kicsit a kultúra oltárán, ezért esett a választásom az óbudai Krúdy-negyedben található Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállításaira.

 

Bár mostanában sokszor hallhattunk arról, hogy hanyatlik a kultúra iránti általános érdeklődés Magyarországon (hiányzik az idő, a pénz vagy az igény, esetleg mind a három), ebből semmit sem tapasztaltam rövid, de annál érdekesebb múzeumi sétám során. Bár túlzás lenne állítani, hogy egymás sarkát taposták az érdelődők, egyre-másra érkeztek a – többnyire kisgyerekes – családok, párok, fiús-lányos csapatok. A belépőjegy nemzeti ünnepeken, azaz március 15-én, augusztus 20-án és október 23-án mindenki számára ingyenes, de egyébként is megfizethető; felnőtteknek 800 Ft, diákoknak és szépkorúaknak a fele, míg családok részére 1500 Ft, ami viszont hátrány, hogy SZÉP kártyát nem fogadnak el. A múzeum másfél óra alatt alaposan körbejárható, a munkatársak segítőkészek, de közel sem tolakodóak, a hely atmoszférája kellemes, Óbudához méltóan decens és ami remek hír, hogy hamarosan kávéházzal bővül.

 

Muse.jpg

 

A jó eladó rendszerető

 

Az állandó kiállítással kezdek, amely betekintést nyújt a magyar kereskedelem történetének két évszázadába, az 1800-as évek elejétől napjainkig. Az első teremben a mágnestáblát veszem észre először, amelynek kockáit megfordítva megtudhatom, mit árul a bognár, a kádár vagy a kovács. Bár a sok játékos megoldás nyilvánvalóan a fiatalabb korosztályt hivatott megcélozni, abból a felnőttek is rengeteget tanulhatnak. A szekrényekben kiállítási tárgyak, korabeli törvénycikkek, képek és áruminták, alattuk a fiók kihúzható, benne szénamérleg, italcímkék és számlák a 19. század hajnalából. Megtudhatjuk, hogy a hazai kereskedelem jogi kereteit a kereskedelmi, váltó-, és cégformákról szóló 1840-ben született törvény fektette le, erről tanultunk is szerény emlékeim szerint.

 

Ezt követően, 1844-ben Védegylet néven országos mozgalom indult a hazai ipar támogatására, a külföldi áruk bojkottálására. Érdekesség, hogy ekkor jelennek meg az első kereskedelmi lapok is. A Pesti Kereskedő Testület Duna-parti épületében, a Lloyd Palotában 1845-ben nyílt meg a Gabona-és Keresekdelmi Csarnok, amely a későbbiek folyamán, 1864-ben Pesti Áru-és Értéktőzsdévé alakult át.

 

Az 1800-as évek derekát megelőzően már „több mint 2000 egyén foglalkozott kereskedéssel“, tudhatjuk meg Fényes Elek statisztikus Magyarország leírása című 1847-es művéből. A szabadságharc miatt azonban nem került sor a keresekdelmi és iparkamarák felállítására, ezek csak 1850-ben jöttek létre Magyarországon egy császári pátens nyomán.

 

Bár a pest-budai vásároknak már a középkorban is komoly hagyományaik voltak, a pesti országos vásár a 19. század közepén hanyatlani kezdett. Szerepét fokozatosan átvette a szakosodó bolti kereskedelem. Ezzel párhuzamosan fejlődésnek indult a kereskedelmi oktatás, amelynek kezdetleges formája a kereskedőtestületek által alapított vasárnapi iskola volt. Mai szemmel már szomorúan megmosolyogtató, de a korabeli iratok tanúsága szerint a kereskedő ismérve mindenek felett a tisztesség. Orel Géza Az ügyes eladó kézikönyve című 1931-es munkájában olvashatjuk, hogy a talpraesett kereskedő egyúttal rendszerető, lojális a céghez és a vevőkhöz, türelmes, valamint nincs híján az olyan tulajdonságoknak sem, mint példának okáért az önfegyelem, a finom modor és az elengedhetetlen áruismeret.

 

Trafik, hadi özveggyel

 

Tovább szemlélődve az információs táblákat kiderül, hogy a cég elnevezés a cégér szóból származik, hivatalosan 1853-ban találkozunk vele először. A következő teremben messziről ijesztőnek tűnő, bajuszos, meglehetősen élethűnek tetsző figura fogad: a fehérköpenyes, közelről kifejezetten „barátságos“ békebeli boltos, gazdagon berendezett portékás pultjaival. Megakad a szemem a stílusosan kifüggesztett színielőadáson, amely Csathó Kálmán Fűszer és csemege (Egy régi bolt története) című alkotását viszi színpadra és hirtelen kedvem lenne beülni rá, de már csak filmen látható.

 

Míg az első boltok mindent árusító vegyeskereskedések voltak, szerepüket fokozatosan átvették az egyes árucsoportokra (divatáru, könyv, illatszer, vas-fém stb.) szakosodott üzletek. Mindezek mellett elterjedtek a csokoládé automaták, vagyis a „néma eladók“, amelyek 2x2 fillérért karamellát, csokoládét és töltött csemege ostyát adtak az arra járó ínyenceknek a századforduló utcáin. Találkozhatunk továbbá a dohánybolt elődjével, amelyet egy feketeruhás, kendős „hölgy“ üzemeltet, aki - mint megtudtam -, megözvegyült katonafelelség. Az első vilgáháború után ugyanis az ily módon magukra maradt asszonyok jogot kaptak az államtól a különféle termékek árusítására, hogy el tudják tartani a családjukat, így többek között trafikot is nyithattak.

 

Amikor elsodor a válság

 

Magyar cégek először az 1873-as Bécsi Világkiállításon jelentek meg, majd az 1885-ös Országos Kiállításon, azt követően pedig az 1896-os Milleniumi Kiállításon nyílt erre lehetőségük. Ezután jelentősen megszaporodott a hazai kiállítások száma, országszerte áruminta vásárokat, mezőgazdasági bemutatókat tartottak. Egy korabeli látkép bepillantást enged a mai Budapesti Nemzetközi Vásár elődjének színterére 1930-ból, amely csak díszletét tekintve tér el a mostanitól, a hangulata semmit sem változott.

 

Az első üzlet, amely kiérdemelte a modern jelzőt, 1910-ben nyitotta meg kapuit Budapesten, győnyörűen berendezett kirakatokkal és gazdag árukészlettel. Az 1930-as évek végén elmélyülő gazdasági válság, valamint a második vilgáháború idején az áruházak is anyagi problémákkal küzdöttek, amelyeket még olcsóbb árakkal igyekeztek kompenzálni. A kisebb üzletek bedőltek, a nagyobbaknak sikerült talpon maradniuk, ahogy az lenni szokott. Az 1948-49-es államosítás valamennyi üzletet elért, mind az Állami Áruházak Vállalat tagjai lettek. A szocializmus alatt folyamatosan változott az áruházak rendszere, 1966-ban beolvasztották az üzleteket a Centrum Áruházak Nagyvállalatba, illetve létrehozták a szövetkezetek áruházát, a Skálát. Bepillanthatunk továbbá, hogy lett a Magyar Divatcsarnokból Otthon Áruház a Rákóczi úton, az üzlet fénykoráról tévéfelvételt is lejátszhatunk.

 

Retro kávédaráló a Csemegében

 

Szüleink korosztálya még emlékszik a Hangya boltokra, vagyis a Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezetekre, amelyek 1898-ban jöttek létre és vidéki hálózattal egyaránt kiépültek, ellátva a falvak szükségleteit is. Később, 1967-től ÁFÉSZ (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet) lett a vidéki boltokat üzemeltető szövetkezetek egységes neve. Ma is használjuk még elvétve, hogy leugrok a Közértbe, amely a Községi Élelmiszerkereskedelmi Részvénytársaság rövidítése és a második világháború után, 1948-ban hívták életre. Az alapításkor 358 budapesti és 31 vidéki üzlettel rendelkezett, azóta többször átalakult, nagy részük a ma is üzemelő Spar csoport hálózatához került, de van amelyik helyén CBA nyílt.

 

Szintén a szocializmus vívmánya a zöld ajándék kosaras emblémájáról felejthetetlen Cemege Kereskedelmi Vállalat, bevallottan minőségi árukínálattal javítva az ellátást. A III. kerületi Közért kiváló dolgozójaként pénztárgép mögé ültetett „fiatal eladó“ köpenyén büszkén virít a zölddel hímzett logó. A vitrinhez lépve megcsodálható a Kiváló Áruk Fóruma jelzésű kerámia Szegedről, 1976-ból, a Skálakópé figura, kicsit odébb bolti retro mák-, kávé és diódarálónak örülhetünk, majd a Magyar Népköztársaság címerét ábrázoló Vásárlók Könyve látható kifüggesztve, amelybe végszóra bele is lehet írni.

 

Sörszámláló és kalapkefe

 

Eztán megcsodálom a Reklámtáblákat, majd szólok a recepción, hogy engedjenek be a Látványraktárba, amely mindenféle hasznos, vicces vagy éppen úri passzióként funkcionáló tárgy bemutatóterme. Láthatunk itt különféle 19. századi mérőeszközöket, kakaósdobozokat nyilván akkoriban „trendinek“ számító hölgyábrázolásokkal, selyemmszappant, cipőkrémeket minden mennyiségben, valamint korabeli húsleveskockás bödönt, de akkorát, hogy egy hattagú család hároméves ellátását méltán biztosítja. Az írógépet 1930-ból és a kacsasütő tepsit még csak be tudom azonosítani, a kesztyűtágító már idegenül fest, de gallérdobozom, csigacsinálóm és legyezőszerű pástétomformám se volt még. A Letehetetlen borospohárt azért egyszer kipróbálnám, még ha a neve alapján veszélyes is, a Ferenc József portréjával ellátott kávés csészék ellenben nem győztek meg. Sörszámlálóból, kalapkeféből, fémből készült süteményformákból és egyéb konyhai eszközökből nincsen hiány, utóbbiak egészen hasonlítanak mai rokonaikhoz, az egykori fogkefetartó doboz azonban monstrumnak tűnik a maihoz képest.

 

Szintén állandó kiállítás a két Krúdy-szoba, amelyben az író élete utolsó három évét töltötte 1930 és 1933 között. Az egyik szoba az albérleteket, szállodákat és azokat a polgári otthonokat mutatja be, amelyekben az író megfordult, a másikban pedig azokat a vendéglátóhelyeket, kávéházakat tekinthetjük meg, amelyeket szeretett, törzsvendégként látogatott, és műveiben is megörökített.

 

Mondhatnánk, hogy minden jó, ha a vége jó, de az időszakos kiállítások – hangsúlyozottan – ilyen előzmény után véleményem szerint eléggé gyengére sikerültek, habár a Vidámpark pillanatainak felidézése és a Magyar történelmi boroshordók fotókiállítás alapvető koncepciójából talán is nem lehetett volna ennél többet kihozni. Összességében azonban mindenképpen érdemes ellátogatni a múzeumba, akár egy esős hétvégi délután, mert tud érdekeset, újat nyújtani, programjaival, érdekesen kialakított termeivel, közvetlenségével és nem utolsó sorban felbecsülhetetlen, értékes tudásanyagával.

 

S.R.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: Óbuda Múzeum

süti beállítások módosítása